
Hiszem, hogy mindenki megérdemli, hogy magabiztosan építse önmagát és az életét – ezért a szenvedélyem az, hogy segítsek másoknak megtalálni az irányukat, kiteljesedni és elérni azt a sikert, amit igazán megérdemelnek.✨🚀

Rólam
A coaching világával először 2008-ban találkoztam, amikor az egyetemen két szemeszteren keresztül tanultam róla, majd sikeresen vizsgáztam is belőle. Azonnal beleszerettem ebbe a hivatásba, amelynek ereje van életutakat formálni, és azóta is szenvedélyesen fejlesztem magam ezen a területen.
Kezdetben barátok és családtagok fordultak hozzám tanácsért, és hamar rájöttem, hogy a coaching több mint egy hobbi számomra - ez az, amivel valóban változást hozhatok mások életébe. Ezért képeztem tovább magam, szereztem hivatalos minősítést, és építettem fel a saját coaching praxisomat, amelyet azóta számos elégedett ügyfél erősít.
8 évet éltem Máltán, ahol lehetőségem volt mélyebb betekintést nyerni egy másik kultúrába, megérteni a különböző gondolkodásmódokat, és egy nemzetközi környezetben fejleszteni coaching tudásomat. Ez az időszak nemcsak a személyes fejlődésemet erősítette, hanem még szélesebb perspektívát adott ahhoz, hogyan segíthetek másoknak kiteljesedni. Pár éve hazaköltöztem, és most ezt a tudást és tapasztalatot arra szeretném fordítani, hogy minél több embernek segítsek megtalálni az útját.
Miközben a vállalati világban építettem a karrieremet, az elmúlt 5 évben márkaépítési vezetőként dolgoztam, saját csapatot irányítva. Ez a szerep még jobban elmélyítette a megértésemet arról, milyen kihívásokkal küzdenek a vezetők és a beosztottak egyaránt. Pontosan tudom, milyen nehézségek merülnek fel, legyen szó önbizalomhiányról, hatékony kommunikációról, döntéshozatalról vagy épp a munka és a magánélet egyensúlyáról.
Az elmúlt években számos tréningen, workshopon, és önfejlesztő programon vettem részt - Brian Tracy, Bob Proctor, Napoleon Hill és Robert Kiyosaki tanításai mind hozzájárultak a szemléletemhez. Saját életemben is alkalmaztam ezeket a módszereket, és amikor láttam, milyen erővel képesek megváltoztatni az életemet, tudtam, hogy ezt a tudást másokkal is meg kell osztanom.
A módszereim már bizonyítottak - ügyfeleim jelentős fejlődést értek el karrierjükben, önbizalmuk növelésében, hatékony időgazdálkodásban és személyes márkájuk építésében.
Legyen szó egyéni fejlődésről, vezetői kihívásokról vagy egy teljes csapat motiválásáról, hiszem, hogy a coaching valódi változást hozhat az életedbe.
Miben tudok segíteni:
✅ Life Coaching - ha szeretnéd kihozni magadból a legtöbbet és végre elérni, amire mindig is vágytál
✅ Executive Coaching - ha vezetőként hatékonyabb, magabiztosabb és inspirálóbb szeretnél lenni
✅ Csoportos Coaching - ha csapatként szeretnétek fejlődni, erősíteni az együttműködést és a teljesítményt
Neked is jár egy teljesebb, sikeresebb és kiegyensúlyozottabb élet!
Vedd fel velem a kapcsolatot, és kezdjük el együtt a változást!

Minősítéseim

Hivatásos
Life Coach

Master
Life Coach

Célmegvalósító
Life Coach

Érzelmi Intelligencia Life Coach

Életcél Megvalósító Life Coach

Boldogság
Life Coach

Megbocsátás
Life Coach

Munkavállalói Teljesítményfejlesztő